Elméletben olyan egyszerű: nincsen múlt.
A múltat csupán emlékképekként jelentkező agyhullámok jelentik, amelyek gyakorta torzak és meglehetősen eltérnek a tényleges történésektől.
Jövő sincsen! Csupán képzelgéseink vannak, egy csomó lehetőség, hogy valami bekövetkezik vagy sem.
Egyedül most és most ,pillanatról, pillanatra keletkező valóság van.
A múltból alakult ki a jelenünk, és a jelenből alakul ki a jövőnk.
Így hálásnak kell lenni minden múltban történt eseményért, jó és rossz tapasztalatokért, tudatosítani kell, hogy mindennek pont így kellett történnie, hiszen így szerezhettünk elég tapasztalatot és tudást.
Sokaknak a múlt félelmei, csalódásai, negatív tapasztalatai határozzák meg a jelent. De mi nem ezt választjuk! Ezért dolgoznunk kell a múlton, nem lehet csak úgy a tudatalattiba lenyomni, úgy tenni mintha ott sem lennének. Mert ott vannak, és időről-időre előjönnek és beleszólnak az életünkbe. Ezenkívül rengeteg energiát vesznek el tőlünk, azzal, hogy lenn tudjuk őket tartani.
Talán kezdjük azzal, hogy elfogadjuk azt, hogy szüleinket mi választottuk, és ők pont úgy viselkedtek és azt kaptuk tőlük amit elvártunk, mert csak abból tanulhattunk. Így el kell fogadnunk, hogy a javunkat szolgálta minden cselekedetük, és akkor pont, csak annyit tudtak adni, amennyit adtak.
Nagyon fontos az elfogadás, a megbocsájtás és legvégül a hála érzése!
S ha már képes vagyok kimondani, hogy pl.
Elfogadom, hogy csak ennyire voltál képes szeretni!
ezek után
Megbocsátok neked, és hálás vagyok az életért amit tőled kaptam!
Ezek a mondatok kimondása, egyfajta lelki megnyugvást is eredményez!
De ezeket a lépéseket ,meg kell tenni önmagunkkal szemben is.
Hiszen a lelki-ismeret furdalás egyenlő a bűntudattal, a bűntudat pedig önostorozást, önbüntetést von maga után, melyek megnyilvánulhatnak betegség formájában, szegénység, szeretetlenség érzésében is.
