Állandó változás
Egy messzi, tengerentúli országban élt egy hatalmas király. Hosszú ideje uralkodott már, és a kormányzása alatt az egykor szegény ország virágzó birodalommá változott. A falvak és a városok utcáin élénk sokaság zsibongott, az emberek egészségesek és elégedettek voltak, örömmel végezték mindennapi munkájukat, és élvezték az életet. A házak melegséget, biztonságot sugároztak, és a bőségesen termő kertekben gyümölcstől roskadozó, hatalmas fák álltak, amelyeknek az árnyékában az emberek megpihentek, és alkalomadtán ünnepi asztalt terítettek. Emiatt a királyt nagy uralkodóként és bölcs vezetőként tisztelték, ő maga azonban egyre elégedetlenebbé vált. Nyugtalanul vége Ézte a kötelességét, egyre gyakrabban kalandoztak el a gondolatai, vagy eltévedt az érzelmei útvesztőjében. Az elégedett munkálkodás és a jövő feletti kétségbeesett aggodalom két véglete között hánykolódott, és nem tudta megakadályozni, hogy tehetetlenül ki legyen szolgáltatva ezeknek a belső viharoknak. Elkezdett félni a magánytól és a betegségtől, és a halállal kapcsolatos gondolatok nem engedték aludni éjszakánként. És ha időnként boldogan a feladatainak tudta is szentelni magát, hamarosan ismét felmerültek a fejében a negatív érzések, amelyek felett nem tudott uralkodni.
Végül összehívta országa legbölcsebb férfiait és nőit. "Figyeljetek-mondta nekik- orvosságot keresek, amely segít visszaemlékeznem az életszeretetre, amikor szomorú vagyok és a világból eltűnik a ragyogás és a zene. És emelett legyen olyan hatása is ennek az orvosságnak, hogy emlékeztessen a halálra és az elmúlásra, amikor a legszebbnek látom az életet. Nem akarok többé az érzelmeim játékszere lenni. Találjátok meg a megoldást, amely ismét nyugalommal tölt el. "
A bölcsek sok napon és éjszakán át tanácskoztak, de nem találták meg az orvosságot, a gyógyszert vagy a bölcsességet, amely megfelelt volna a király kívánalmainak. Végül követet küldtek egy remetéhez a hegyekbe. Ki ismerné a megoldást, ha ő nem? A követ néhány nap múlva visszatért, és átadott a királynak egy szerény, egyszerű gyűrűt, amelynek egy nagy üvegkő ragyogott a közepén. A remete azt üzente a királynak: "A válasz az üvegkő alatt rejtőzik, de állj ellent a kísértésnek, és ne akard most azonnal elolvasni. Csak akkor nézhetsz a kő alá, amikor úgy tűnik, hogy minden elveszett, és semmiféle kiutat nem látsz. Csak akkor nyisd fel a gyűrűt, amikor teljesen megzavarodtál, amikor már az elviselhetetlenségig fokozódott a fájdalmad és a kétségbeesésed, és végérvényesen tehetetlennek érzed magad. Csak akkor, és csakis akkor fogod megérteni a választ."
Bármilyen különösnek tartotta mindenki az üzenetet, a király megelégedett vele. A kíváncsisága és gyakran megjelenő elkeseredettsége ellenére is tartotta magát a remete tanácsához. Időnként úgy gondolta ugyan, hogy eljött az a pillanat, amelyről a remete beszélt, mégis minden alkalommal sikeerült megoldást találnia.
Egy napon a felszínre tört egy már régóta parázsló vita az egyik hatalmas szomszédos országgal. Olyan hirtelen jött a támadás, hogy céltalannak tűnt a védekezés, és a király elmenekült a családjával és néhány katonával, anélkül, hogy bármit megmenthettek volna. Az üldözöttek sorsára jutottak. Gyakran kilátástalan helyzetbe kerültek, és a királynak nagyon gyakran eszébe jutott, hogy felnyissa az ujján viselt gyűrűt. De aztán elengedte a gondolatot.
A menekülés fájdalmai végül arra kényszerítették a királyt, hogy egy helyen hátrahagyja a családját. Az éhség és a betegségek következtében a legtöbb katonája odaveszett. Helyzete egyre kilátástalanabbá vált, és végül megmaradt embereivel a hegyekbe menekült. Fáradtan vonszolták magukat, míg egyszer csak maghallották maguk mögött az üldözőik diadalkiáltásait. A király minden erejét összeszedve felmászott egy meredek hegyoldalon, és keresztülpréselte magát egy szűk mélyedésen. Szinte már érezte maga mögött üldözői lihegését. A következő pillanatban egy mély szakadék peremén állt. Előtte a feneketlen mélység, jobbra és balra meredek sziklafal, mögötte pedig az ellenség. Ez volt a vég, valóban nem volt más választása. kétségbeesetten felnyitotta a gyűrűt, és elolvasta, ami a kő alatt állt. EZ IS EL FOG MÚLNI!
Amikor elolvasta az üzenetet, hirtelen mély nyugalom töltötte el. Figyelmesen körülnézett, és felfedezett egy keskeny rést a sziklafalban. Belepréselte magát, éppen az utolsó pillanatban, mert a sziklapárkányon máris megjelentek az üldözők. Látták a meredek sziklafalat és a mély szakadékot, és úgy döntöttek, hogy a király bizonyára leugrott a mélységbe, és végérvényesen legyőzték. Vad örömkiáltások közepette elvágtattak. A király ezután útnak indult, hogy ismét összegyűjtse a szétszóródott sereget és bujdosó híveit. A szerencse vele volt, egy éjszakai meglepetésszerű támadással visszaszerezte országát, és a nép üdvrivalgása közepette visszaköltözött a palotába. Az emberek boldogan ünnepelték visszatérését, táncoló, zászlókat lengető sokaság lepte el az utcákat. Dícsőitő énekekkel köszöntötték királyukat, és hatalmas tűzijátékokat rendeztek a tiszteletére. A király boldogsággal telve nézte az ünneplőket, és a szíve szinte repesett az örömtől és boldogságtól. Egyszerre csak a gyűrűre esett a pillantása.
"EZ IS EL FOG MÚLNI!", gondolta, és abban a pillanatban mély nyugalom áradt szét benne.
.jpg)
