Egyszer nagyon a mélypontomon voltam, amikor tanítóm ezt a mondatot mondta nekem. "Megengedem neked, hogy ne harcolj!" Akkor még nem, tudtam, csak éreztem, hogy ez a mondat milyen nagy jelentősséggel bír az életemben, de az egész emberiség életében is. Azóta számtalanszor eszembe jutott, hiszen szinte minden pillanatban, az élet minden területén harcolunk. Küzdünk a megélhetésért, harcolunk a szerelemért, csatát vívunk a kilókkal, a testünkkel, a tükörrel, a betegséggel, szópárbajt a gyerekkel, a kollegákkal és a fönökkel. Ostorozzunk magunkat vélt vagy valós hibáinkért, Küzdelmet folytatunk a múlt árnyaival és jövő démonjaival. Azt gondoljuk, hogy az élet maga a harc? Ez tévedés. A harc pont az élet ellentéte! A harc halál, vér, sebek, rombolás, fájdalom, sírás, csalódás, szomorkodás, befejezés, magány. Legyen végre BÉKE! Csak a béke, hozhatja meg a SZERETETET! S csak így tudunk felépíteni egy szebb jövőt az ÚJ FÖLDÖN! S építeni csak békében, szeretetben lehet! Én, már megengedem magamnak, hogy ne harcoljak! S mindennap törekszem erre!
